2023.12.05. 13:47
Egyszerű utazástervezés a VoxPay appal

Mindennapi felgyorsult életünkben az utazástervezés kiemelten fontos feladat. 200 évvel ezelőtt a ló, 100 évvel ezelőtt pedig a gőzmozdony végsebessége jelentette a leggyorsabb helyváltoztatást.

Ma már órák alatt körberepülhetjük a földet, de Budapestről Bécsbe is csak 2 óra az út. Sajnos a gyorsuló közlekedéssel együtt sem lett több szabadidőnk, ezért az utazások megtervezése mai modern korunkban sem úszható meg.

 

A tervezés célja az időtakarékosság

Napi szinten persze nem indulunk föld körüli útra és kevesen ingáznak Bécsbe is, mégis fontos, hogy akár a rendszeres, akár az alkalmankénti útjainkat tudatosan tervezzük meg. A fő szempont mindig az időtakarékosság és a kényelem.

Az első döntés, amit meg kell hoznunk, hogy milyen közlekedési eszközzel induljunk útnak. Ez függ attól, hogy rendelkezünk-e jogosítvánnyal, van-e megfelelő vezetési rutinunk, és nem mellékesen, áll-e a garázsunkban saját gépkocsi. Hajlamosak vagyunk leghamarabb az autóhasználat mellett dönteni, mert az tűnik a legkényelmesebbnek, nem árt azonban több szempontot is figyelembe venni. 

Amennyiben városon belül közlekedünk, a parkolás sokszor kifejezetten rémálom. Kevés bosszantóbb dolog van annál, minthogy pontosan megérkezünk egy találkozó helyszínére, de utána még negyed órát kell körözni, hogy megfelelő parkolóhelyet találjunk.

Hétköznapokon a reggeli és az esti csúcsforgalom a fővárosban a legprecízebb terveinket is romba döntheti. A távolsági autózásnál pedig a nagyobb üzemanyag-fogyasztás, illetve a fizetendő autópályadíjak miatt sok esetben például a vonat költségkímélőbb alternatíva lehet. Természetesen az, hogy autóval vagy nem autóval fogunk közlekedni, elsősorban annak függvénye, hogy milyen alternatívákat kínál az adott útvonalra a tömegközlekedés.

 

Utazástervezés tömegközlekedés használatával

Ha úgy döntöttünk, hogy gépkocsi helyett valamilyen tömegközlekedési eszközt választunk, akkor válik a tervezés igazán lényegessé. Amíg az autózás esetén a forgalomra, az útviszonyokra és az esetleges balesetek elkerülésére kell koncentrálni, tömegközlekedés esetén a különféle menetrendeknek és a csatlakozásoknak vagyunk kiszolgáltatva. Minél többször kell egy adott útvonalon átszállnunk, annál könnyebben borulhatnak az útiterveink, hiszen egy menetrend szerinti csatlakozás lekésése dominószerűen az egész utazás időtervét boríthatja. 

Míg a metró nagyon ritka esetben áll le, addig a vonat, a busz és az egyéb városi tömegközlekedési eszközök gyakran meghibásodnak, és ezért késnek. Amennyiben nem metrót veszünk igénybe, az időjárási jelenségek, az útviszonyok és a balesetek ugyanúgy befolyásolják a pontos érkezésünket, mintha autóval próbálnánk megtenni az adott útvonalat. 

 

Utazástervezésre is használjuk az okostelefont!

Szerencsére léteznek már olyan alkalmazások, melyek segítségével megtervezhetőek a csatlakozások és a menetrendek összehangolásával a legoptimálisabb útvonalak is. A VoxPay alkalmazás amellett, hogy fővárosi és távolsági menetjegyeket is vásárolhatunk a segítségével, ilyen funkcióval is rendelkezik.

Sőt ezenkívül ellát minket az utazásunkat befolyásoló friss közlekedési információkkal is. Amennyiben pedig mégis autóba ülünk, a VoxPay segítségével autópálya-matricát is tudunk kényelmesen és gyorsan vásárolni. 

Ha nemcsak az utazásunkat tervezzük tudatosan, de ehhez a digitalizáció által biztosított eszközöket is tudatosan használjuk, akkor időtakarékosan, kényelmesen és költségkímélően utazhatunk bármikor és bárhová.